Előzmények:

A Zámolyi-medencében egykoron elterülő jégkorszaki tó feltöltődése ma már előrehaladott állapotban van. A természetes szukcessziót fokozó lecsapolások eredményeként kialakult kedvezőtlen állapotot 1982-ben, a Csíkvarsai-rét védetté nyilvánításával is csak részben sikerült mérsékelni egy – az akkori lehetőségeknek megfelelő – zsiliprendszer megépítésével.
A műtárgy-rendszer felújításával, bővítésével, illetve a működtetés eddigi tapasztalatainak felhasználásával, valamint a belterületi csapadékvizek és a környező szántókról érkező csapadékvíz bevezetésével az időjárás szélsőségeinek hatása (erózió, havária) mérsékelhető. Az időjárási viszonyok változása (globális felmelegedés) a vízhez kötött fajok esetében nagymértékű élőhely-vesztéssel jár. A beérkező víz lassú továbbengedésével biztosítható az európai jelentőségű vizes élőhely vízigénye, mely egy nemzetközi jelentőségű madárvonulási út egyik területe, illetve állomása is egyben.

Jelen:

A beruházások megvalósításával összesen mintegy 630 ha kiterjedésű terület komplex vízrendezése, rekonstrukciója valósul meg. A projekt célja a korábbi természeti állapot rehabilitációja, a meglévő vizes élőhelyek rekonstrukciója, illetve a vizes élőhelyek fenntartását szolgáló már több, mint 25 éve meglévő létesítmények korszerűsítése. A vizes élőhelyek helyreállításával tehát stabilizálható a védett növények és állatok állománya, valamint – nem elhanyagolható szempontként – fenntarthatók a táji és kultúrtörténeti értékek. Az új zsilip- és árokrendszer kiegyensúlyozottabbá teszi a szántóföldi művelést, így a rétgazdálkodás a természetes vízjárás ritmusának megfelelően folytatható. A rét lecsapolását célzó árokrendszer megszüntetésével mérsékelhetők az aszály okozta hozamkiesések. A vizes élőhely növénytársulásai nemcsak a vadon élő állatvilág búvóhelyét és táplálékát jelentik, hanem ősi háziállataink táplálékául is szolgálnak, így biztosítják állományuk és génkészletük fennmaradását. A beruházást követően a tervezési területen egy olyan önfenntartó vízgazdálkodási rendszer alakul ki, amely a jelenlegi élő erővel történő vízgazdálkodást kiválthatja, így a térség vizes élőhelyeinek hosszú távú fennmaradása az aktív emberi jelenléttől függetlenné válhat. A beruházás részét képezi a csákberényi Öreg-tó teljes rekonstrukciója is. A tavat már az I. és II. katonai felmérés térképein is ábrázolták. Az Öreg-tó gátjának megerősítésével, és medrének rendezésével, bővítésével a Vértes lábánál elterülő vízszegény dolomit lejtősztyep élőhelyen újra egy kis vizes lápfolt alakulhat ki, kis "oázisként" szolgálva az itteni élővilágnak. Az Öreg-tó környékének teljes rekonstrukciója lehetővé teszi a tó újbóli teljes feltöltését, és új lehetőségeket teremt a térség biodiverzitásának növelésében. A tervezett beavatkozások megvalósulása után a jelenlegi állapot, a mostanság alkalmazott rendszeres emberi beavatkozást igénylő vízszint szabályozások nélkül is fenntarthatóvá válik, azonban a beruházás megvalósulása után folytatandó természetvédelmi kezelés nem fog különbözni a jelenleg folytatottól.

A felsorolt célok érdekében az alábbi beavatkozások elvégzése szükséges:

  • Téglaházi kubikgödrök vizes élőhely bővítése
  • A Császár- patak medrének rehabilitációja
  • Császár-víz övárok műtárgyainak újjáépítése
  • Korábbi árkok, műtárgyak felszámolása
  • A csákberényi Öreg-tó rekonstrukciója

 

Megvalósítási szakasz: 

Téglaházi kubikgödrök vizes élőhely bővítése:

A Téglaházi kubikgödrök az elmúlt századok agyagbányászata során alakultak ki. A heterogén mélységű kitermelés során egy változó mélységű szabálytalan területű agyaggödör keletkezett, melynek egy részében változó nagyságú vízfelület jött létre. A területen kotrással egy közel állandó vízmélységű és területű vízfelületet alakítunk ki. A kisebb vízmélységű területekből letermelt földet a nagyobb vízmélységű területeken helyezzük el és így egy átlagosan 1,1-1,3 m-es vízmélységű tavat hozunk létre, melyben a jelenleginél mintegy kétszer nagyobb területen és kedvezőbb vízmélységgel biztosítjuk az itt megtelepült élővilág által igényelt közel állandó vízfelületet. A mederrendezési munkálatok keretein belül továbbá  kialakítjuk a vizes élőhely működését elősegítő fészkelő-és monitoring szigeteket, a vidravárakat és a fészkelőszigeteken a beülőfákat.

 

Császár-patak medrének rehabilitációja:

 A Császár-patak a Csíkvarasi-rét lecsapolását célzó korábbi túlzott kimélyítése nyomán még napjainkban is erős szívóhatást gyakorol a talajvízre és nem képes a szélsőséges időjárás okozta vízszint-ingadozások természetkárosító hatásainak mérséklésére. A patak régi medrének kiegyenesítése és átlagosan 2 m-rel történő lemélyítése durva beavatkozás volt a Csíkvarsai-rét vízgazdálkodási viszonyaiba. A rét talajvízszintje a korábbi 0-0,8m terep alatti szintekről leszállt 1,5-2m-es mélységbe és a Császár patak mély medre a korábban a környező területekről a Csíkvarsai-rétre az altalajon keresztül leszivárgó és itt maradó vizeket elvezeti a területről. Ezért a Császár patak Csíkvarsai-réten haladó szakaszán a korábbi kotrásból a jobbpartra kirakott földjét visszatöltjük a Császár patak medrének alsó szelvényrészébe és ezzel egy mintegy 1m-es átlagmélységű 6-10m-es fenékszélességű medret alakítunk ki, melyben a szabályozás előtti vízjárási viszonyokat rehabilitálva a terep alatt 0,5-0,8m-rel folynak le a Császár patak vizei, ezzel a Csíkvarsai-rét talajvízszintje min. 1m-rel emelhető.Az állandó vízmélység biztosításához még duzzasztó építése is szükséges, mely 50 cm-es duzzasztást biztosít. A két duzzasztó és a mederfeltöltés biztosítja, hogy rehabilitáljuk azt a vízgazdálkodási állapotot, amit a Császár patak korábban biztosított a Csíkvarsai-réten.

 

 A Császárvíz-övárok műtárgyainak újjáépítése:

A 80-as évek fejlesztései során épített műtárgyak mára olyan állapotba kerültek, hogy felújításuk szükségszerűvé vált. Újjáépítésükkel továbbra is biztosítható az itt található értékes lápok folyamatos vízzel való ellátása. A sekélyen párolgó vízfelület (egykori tó) így puffer szerepet tölt be a szélsőségesen száraz időjárás hatásainak mérséklésében. A Császárvíz- övárok fenékesése nagyobb, mint a Császár pataké, ezért a Császár patakon tervezett duzzasztóműtárgy duzzasztása csak a Császárvíz-övárok alsó szakaszán tudja a vízszinttartást biztosítani, innen az övárok esésviszonyait figyelembe véve 2 db bögéző műtárgyra van szükség, hogy az övárok felső szakaszairól, ill. a bal parti drénezett területekről az övárokba jutó vizeknél egy olyan vízszintet biztosítsunk, hogy azokat a jobb parti területekre ki lehessen vezetni. A duzzasztóműtárgyakkal a Császárvíz- övárok vízszintszabályozása olyan módon oldható meg, hogy a Póczos-tó területére az ökológiailag szükséges vízmennyiség kivezethető. A tervezett bögéző műtárgyak mellett az övárokban felduzzasztott víz Póczos-tó területére történő szabályozott kivezetését is biztosítani kell, melyekhez vízkivezető műtárgyakat terveztünk, a Császárvíz-övárok jobb partján. Ezen műtárgyak feladata az övárokban a tiltós műtárgyakkal visszatartott vizek szabályozott kivezetése a Póczos-tó területére.

 

Korábbi árkok, műtárgyak felszámolása:

A Zámolyi-medence nagy természetátalakító munkálataira, erdőtelepítésére az 1950-es évektől került sor. E tevékenységek során szűnt meg az a váltakozó vízjárású legeltetett puszta, amely a pusztai madárfajok fészkelő helyét jelentette. A régi árkok feltöltése napjainkban már nem cél, hiszen beállt növényzetük, mélyebb vizük védett élőlények otthona. A melorációs árkok, gyepes vápák nagy része teljesen felesleges, szárító hatásuk gátolja a speciális élőhelyfenntartó természetgazdálkodási tevékenységet. Ezért itt az árkok melletti deponált anyagból feltöltjük az árkokat. A meglévő és funkciójukat elvesztő átereszeket és műtárgyakat elbontjuk, a bontási hulladékot pedig elszállítjuk.

 

A csákberényi Öreg-tó rekonstrukciója:

A csákberényi Öreg-tó a településtől délre található források környékének egykori kimélyítésével keletkezett. Vizét a Vértes lábánál fakadó időszakos források biztosították. Az elmúlt időszakban a bányászat felhagyása után a karsztvízszint folyamatosan emelkedik, így a Vértes környéki források egy része ismét aktívvá vált. Az Öreg-tó környékének rekonstrukciója új lehetőségeket teremt a térség biodiverzitásának növelésében.  A mederrendezéssel egy 1 m-es átlag vízmélységű tavat alakítunk ki, melynek alsó végén egy keresztgerendát építünk és egy vízszintszabályozó és leürítő műtárgyat. A Csákberényi Öreg-tó rekonstrukciójával a mintegy 1,5 ha-os vízfelületű tó mellett még egy mintegy 4,5 ha-os területen alakulnak ki vizes élőhelyi feltételek. A szabad vízfelület és a környezetében lévő fás terület főleg vízi madaraknak lesz ideális élőhely, fészkelő és táplálkozási lehetőségekkel.

 

 

 

 


Hírek

  • Karrierlehetőség a Pro Vértesnél 2024.04.12.

    Kedves Olvasóink!   Két új pozíció nyílt meg a Pro Vértesnél, amelyekre keressük leendő munkatársainkat. Mezőgazdasági és állattenyésztési adminisztrációs munkatárs A Pro Vértes egy regionális jelentőségű, több, mint 30 éves múltra visszanyúló,...

  • 1.a Esőkertek 2024.04.11.

    Elve – a természetben lejátszódó vízmegtartó folyamatok kialakítása kerti léptékben. Az ESŐKERT egy sekély mélyedésű speciális talajszerkezetű (!) kertrészlet amelyet mélyen gyökerező növények díszítenek, szintenként eltérő vízigényben. Az esőkert...

Aktuális programok

23
ápr.
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Oroszlány ​​​​​​​2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1.

27
ápr.
MÓR, LAMBERG KASTÉLY PARKJA

Programnaptár